Rólunk

Nyugodt szívvel állíthatom, hogy születésem óta a vadászat, a vad és a természet szerelmese, rabja vagyok, hiszen ebbe az életformába pottyantott bele a gólya, azon a bizonyos, rendkívül kemény télen, 1987. február 17-én. Első vadászélményeim 2,5 éves korom óta maradtak meg emlékezetemben, kitörölhetetlenül. Az évek múlásával az élmények, tapasztalatok szépen gyarapodtak, nagyban befolyásolták és segítették is későbbi életutamat. Amint életkorom lehetővé tette, azonnal vadászvizsgát tettem, tagjává váltam a helyi vadásztársaságnak. Majd Sopron felé vettem az irányt, ahol vadgazda mérnöki diplomát szereztem. Ezalatt az idő alatt már aktívan foglalkoztam vadászatszervezéssel, így talán várható is volt, hogy végleg e mellett állapodom meg. A vadászattal töltött idő sok szép élményt, terítékre került vadat eredményezett. 10 év aktív vadászat után határoztam el magam, hogy ezentúl a vadászataim során a fényképezőgép nélkülözhetetlen társam lesz, sőt a vadászfegyver helyett az övé lesz a főszerep! Így született meg a HuntPic's, ami azt bizonyítja, hogy "vadászni nem csak fegyverrel lehet"...

Németh Attila

A természet iránt érzett szeretet már kicsi korom óta bennem él. Benne nem csalódik az ember, mindig annyit kap tőle, amennyit ad. Nem ringat hiú álomban, egyszerre könyörtelen, igazságos és meseszép. Ezerarcú, melyekből minden nap megmutat egyet, ami elvarázsol és gyönyörködtet. Szerettem volna megörökíteni azt a sok szép pillanatot amiken a halandó ember szeme átsiklik. Így csöppentem bele a fotózás világába, immáron negyedik éve. Szóval a témák adottak voltak. A felkelő nap sugarainak az áttörése a lombkoronán. A harmatos mezőn suhanó őzek. A víz és a fények játéka. A naplemente mesébe illő és szemet gyönyörködtető színei. Ez már nem hobby, hanem szenvedély, amit bizton állíthatok, hogy életem végéig el fog kísérni, mert egyszerűen nem lehet megunni.

Tóth Gábor